június 24

János nap

Amíg a gyerekek a János napi tűzugrás előkészületeit figyelték az udvaron, én izgatottan lestem őket az osztályterem ablakából. Ez alatt az egy hét alatt is mennyit változtak! A lányok már barnák, mint a csoki. A fiúkra alig ismerek rá, olyan komollyá tette őket az ing, amiben érkeztek. Olyan mások most, mint az iskolaévben…

Az idei füzeteiket, rajzaikat már jó előre az asztalaikra készítettem, a bizonyítványok pedig egyenlőre az íróasztalomon várták, hogy kiosztásra kerüljenek. Az utolsó napi „ottalvós buli” után megfestettem a képeket, amikre a bizonyítvány versek kerültek. Vajon mit szólnak majd hozzá? Hiszen a vers az övék, a bizonyítvány most még a szülőknek szól. Tizenkét kavicsot is befestettem. Így a színük egyforma, bár alakra mindegyik más. Ahogy mi is különbözőek vagyunk, bár egy közösségbe tartozunk. Majd ezekből is választ magának mindenki, az utolsó pedig nálam marad. Nyolcadikra csinos kavicsgyűjteményünk lesz :)

Aztán – ebben a tanévben utoljára – becsengettem. A gyerekek nevetve szaladtak befelé, kérdezték, kell-e cipőt cserélni. Néhány komoly perc után már vonultunk is kifelé énekelve, hogy csatlakozzunk a szülőkhöz. Rövid visszaemlékezés következett a tanévre, ünnepeinkre, közösségi rendezvényeinkre, majd a tanév hivatalosan is lezárult.
Először az iskolások, és tanáraik ugrottak át a János napi tűz fölött, majd a bátor, első osztályba készülő testvérek. Minden ugrást tapssal ünnepeltünk. Végül a szülők, vendégek is kedvet kaptak a „próbához”.

Eszembe jutottak gyerekkorom bizonyítványosztásai… Az én szüleim nem ugrottak át kézen fogva a tűz fölött. A tanévzáró ünnepséget, a hosszú beszéddel tőlem távol hallgatták, ha ugyan hallottak belőle valamit. Milyen jó, hogy itt máshogy ünneplünk!

Bodnár Ágnes (osztálytanító)