február 10

Farsang

Hogyan éltem meg életem első igazi Waldorf farsangját?
Nem tudom még, hogy fogom minden közhely nélkül elmondani azt, hogy szuperül.

Köztudott, hogy "waldorfiában" a szülők keményen jelen vannak a rendezvények, az iskolai és ovis élet szervezésében. A farsangi előkészületekben és lebonyolításban én most nem vettem részt, tehát CSAK átlagos szülőként készültem: Bevéstem a családi naptárba a dátumot és felírtam, hogy ”A szendvicset se hagyd itthon!”.

Farsang napján az iskolások meghívták a kis ovisokat, szülőket, nagyszülőket egy előadásra és farsangi mulatságra. Nagyon helyesek voltak, kis irányjelző táblákat gyártottak az egész épületben (bejárat/ büfé / itt gyere be, stb). A kedvencem, ami igazán megmutatja, hogy mennyi humorral lehet nevelni, és élni hagyni a gyerekeket, az a tábla volt, amely az előadás helyszínéül szolgáló Mozgás terem ajtaja mellett lógott: A Három Nyúl Élőadás :) nyilván előadás akart lenni, de imádtam, hogy így maradt...( köszi Ági!)

Első döbbenet, hogy minden ovis gyerek az első sorban, néma csendben, tátott szájjal figyelte a zenés mesejátékot, amit az első és második osztályosok közösen adtak elő. Döbbenetem második tárgyát képezte a gyerekek jelmeze, ami kb. öt marék színes gyapjúból, és pár színes harisnyából állt, de ezekkel tökéletesen le lehet képezni az erdei állatokat úgy, hogy felismerhetőek legyenek. Nem utolsó sorban imádtam, hogy első osztályos lányom már ténylegesen szólamokat szólaltat meg a furulyán.

Eztán az osztálytermek népi játszóházakká alakultak, ahol a játékokhoz semmi egyéb alapanyagra nem volt szükség, mint pár fazék, babzsák, fakanál, néhány csomag száraz tészta, és egy nagy edény porcukros fánk. Elgondolkodtam, hogy volt-e életem során olyan tanítóm, aki beszállt volna egy fánkevő versenybe, ahol az a szabály, hogy nem nyúlhatsz kézzel a fánkhoz. Hát rájöttem, hogy nekem nem, de szerencsémre a lányomnak ez megadatik.

Külön áldás, hogy van egy szuper néptáncra nyitott anyuka, aki olyan táncházat varázsolt, amiben a három éves épp oly jól érezte magát, mint az iskolás, a szülő vagy a nagymama. Akinek nem volt kedve táncolni, az az udvaron építette a farakást, ahol egy kiszebábot égettünk el az ünnep lezárásaként.

Mint minden Waldorf ünnepen, számomra ebben is az volt a legvonzóbb, hogy mellőztünk minden erőlködést és szigorú menetrendet, mégis tökéletes forgatókönyvvel játszódott le minden egymás után.

(Kudor Kata)