február 24

Szülők Iskolája 5. - Élet a Waldorf iskola után

2015 szeptembere óta vagyok a közösség tagja. Az első benyomásom intézményi titkárként az volt, hogy itt senki sem parancsol, követelőzik és nincs alá-fölé rendeltség. Szinte ijesztő volt, amikor senki nem mondta, hogy mit kell tennem. Aztán teltek a hónapok, és éreztem, hogy változom. Ez a hely azóta számomra a nyugalom szigete, ahová belépve minden nap mosolygó arcok és kedves szavak fogadnak a reggeli buszozás után, ahol mindenki komoran bámul maga elé.

Elindultam egy ismeretlen úton. Megváltozott a szókincsem, folyton használatos kifejezés lett a „kérlek” és a „hálásan köszönöm”. Ez a pedagógia nem csak a gyermekekre van hatással. Felnőttként sokat gondolok rá, mennyivel könnyebb lett volna, ha egy ilyen közösségben nőhetek fel. Talán sok dolgot másképp csináltam volna, másfelé haladt volna az életem.

Egyben biztos vagyok, az pedig nem más, mint hogy nekem most itt a helyem, itt vagyok jól és itt vagyok magam. Még nem értem az utam végére, de már nem ott vagyok, ahol voltam. Másfél év leforgása alatt annyi mindent tanultam magamról és a környezetemről. Megtanultam figyelni és megfigyelni. Olyasmikben gyönyörködöm, amiket ezelőtt észre sem vettem, és mind ez a sok változás észrevétlenül ment végbe, mindössze annak az eredménye, hogy itt vagyok. Ugyan nem vagyok pedagógus, de az Egyesület által szervezett előadások által rengeteg információt kaptam arról, hogy a gyermekek mit miért tesznek.

Szombauer István előadása is megerősített abban, amit eddig oly sokszor hallottam, hogy egy gyermeket nem kezelhetünk a saját akaratunk alapján, abból kell építkeznünk, amit aznap kapunk. Számomra a legfontosabb erénye a Waldorf Pedagógiának a szelídség. Hálás vagyok, hogy van lehetőség tapasztalt pedagógusok, antropozófusok és homeopaták előadásainak meghallgatására, mert ezek által egy szülő nem csak a gyermekéről tanul, hanem saját magáról is.

(Matus Tünde)